Elment...

Sógorom apukája tegnap délután meghalt.
Már napközben olyan furán éreztem magam, mintha megéreztem volna. Ideges voltam, néha meg-meg remegett mindenem, reszketett a kezem. Viszketett a jobb szemem is, azon gondolkodtam mit is jelent, jót vagy rosszat? Átsuhant az agyamon, hogy rosszat, és megint eszembe jutott ő! Mint ahogy napok óta többször rá gondoltam.
Nem sokkal három után hívott anyukám, hogy húgom kérte meg, szóljon nekünk is.
Hazaérve nem tudtam magammal mit kezdeni. Máskor hozzáfogok pakolni, lányokkal foglalkozni, tenni-venni. Most nem akaródzott semmihez fogni. Este elmentem anyuékhoz, ők mondták el a részleteket. Egy kicsit megnyugvás volt beszélni róla, bár azóta is, sokat gondolok rá és a családjára. Évente kétszer, ha találkoztunk családi összejöveteleken, de hihetetlen, hogy nincs többé velünk...

Hol is tartok?

A hétvégén névnapoztunk a lányokkal, anyáék, tesómék voltak nálunk. Egész jól sikerült, bár, sógoromon látszott nem ott jár. Elhiszem... :-(((
Lányok nagyon örültek a játékoknak. A matricáskönyvben már nincs ragasztanivaló, mind a helyére került.
Tegnap volt a cégnél az óévbúcsúztató. Maradtam volna még, de menni kellett a csajokért, meg árúszállítás volt. Apjuk persze visszament, míg én meg visszárúztam a kávékat, csokikat, meg a lányokra is figyeltem, pakoltam. Meg se kérdezte, tud-e segíteni, esetleg én mennék-e vissza egy kicsit bulizni. Jól esett volna. Tíz után került elő...
Karácsonyi ajándékokkal még mindig sehogyan sem állok. Talán majd szombaton megyünk anyósékkal választani. Meg húgom is nyilatkozott, sógorom nevében is, hogy mit szeretnének. Gyerekeknek van meg egy-két apróság, de nekik is kellene még valamit venni.

Befejeztem a füszernövényke hímzését. Most lesz időm egy kicsit "mást" hímezni, mert a JJ-s RR-ből továbbra sincs nálam semmi, majd december végén, vagy január elején kapom a következőt.

A jövő évi terveimre majd visszatérek pár nap múlva. De előzetesen álljon itt egy, amit már régóta tervezgetek:

Sok minden

Csatlakozom Delfikéhez. A mai nap teljes unalom volt. Nincs a főnököm, és állandó munkám még nincs, amit meg meghagyott, hogy a szabadsága alatt csináljak meg, az meg már tegnap kész volt. Szinte egész nap szakirodalmat olvastam, hogy felfrissítsem a kimaradt évek okozta tudáskopást. Közben persze volt időm elgondolkozni is... Sajnos a teszt negatív lett hétfőn. Emiatt mondhatni, teljesen magam alatt vagyok. És apjukkal nem igazán tudunk a dolgokról beszélni, mert állandóan rohanunk. A munka, a beteg gyerek, és az automaták között csak éppen említés szintjén került szóba, és vette tudomásul szomorúan apjuk is.
Hát persze, hogy ezen járt az eszem olvasás közben. Fel-fel rémlettek a képek, arról, amikor a lányok születtek, a kórház, az első találkozás, az ismerkedés első napjai. Nagyon vágyok rá, hogy mégegyszer átélhessem...


Közben meg itt a karácsony. Nagyon kellene már arra is készülni. Még az adventi gyertyákat sem volt időnk meggyújtani, egy kicsit nyugodtan leülni a fényük mellé. A többiek is nyaggatnak, mit is szeretnénk, hogy ne vegyenek fölösleges dolgot. Nekem is utána kellene már járnom a kívánságlistáknak.
És még egy szomorú hír is beárnyékolja az idei ünnepet. Sógorom Apukájának az orvosok szerint hetei vannak csak hátra. Nem is írok erről többet, mert megint elbőgöm magam, de ez is sokat foglalkoztat manapság.


Hímezni, meg olvasni napok óta nem volt időm, erőm. A JJ-s RR-ből most nincs is nálam semmi, de a fűszeres RR utolsó növénykéjét be kellene még fejeznem. Nem is szólva arról a sok-sok szép hímeznivalóról - köztük négy nagyobb munka -, ami a szekrényemben vár, és rám tör a vágy, amikor rá gondolok, hogy csináljam is, hogy haladjon, és gyönyörködhessek az eredményben. Egy könyv is félbemaradt...

Újra munkában

A hét végén jól sikerült a mikulásozás. A gyerekek nagyon élvezték a munkahelyi előadást is, meg az ovis és bölcsis mikulásokat. Kaptak sok-sok csomagot, édességet, és ragasztgatni való matricás könyvet. Gabikám meg van mostanában veszve a foglalkoztató füzetekért, amiben matricákat kell ragasztgatni a megfelelő helyekre. És két éves létére nagyon ügyes (elfogult anya). Vikim meg reggeltől estig rajzol. Várakat, napos virágos réteket, fákat, házakat.

Ma újra dolgoztam. Szerencsére Gabikám meggyógyult, de én olyan kóválygós vagyok, majd elalszom, meg émelyeg a gyomrom... Bluááá... Ici-picit reménykedek az ok miatt. Le se merem írni. De hazafelé veszek egy tesztet. Ha nem az az ok, akkor nem is tudom mi lesz. Lassan föladom a reménykedést...

Hétköznap

Kicsi Gabim viszont lebetegedett mára. A doktor néninél kezdtünk. Szegény az éjjel majd megfulladt, úgy köhögött. Én meg megint lehetek táppénzen a héten. Remélem, azért nem nézik nagyon rossz szemmel bent, hogy második hete nem megyek. Mennék én, örülnék, ha nem lenne senki beteg, és csak egy sima, szürke hétköznap lenne.

A gyógyszetárban elcsesztünk egy csomó időt, fölment a vérnyomásom egy kicsit. Olyan bénák voltak, hogy... Vitamin kártyával szerettem volna fizetni. Mit ad isten még mindig nem működött a leolvasása, pedig már több mint egy hónapja, sőt kettő, megnyitottak. Mondom jó fizetek bankkártyával, de akkor kérek papíron számlát, hogy el tudjam számolni. Hát azt sem sikerült kinyomtatni. Többször nekifutott a nő, hiába. Mondta, ha arra járok nézzek be, hogy később sikerült-e a művelet. Köszi.

Az optikában megláttam egy ismerőst. Nem tudtam, hogy ott dolgozik, rácsodálkoztam, hogy ott látom. Ha már ott voltam megkérdeztem megcsinálják-e a munkahelyi utalványra ott is a szemüvegemet, amit a üzemorvos javasolt. És igen! Nem kell a város másik végére elmennem megcsináltatnom. A szemvizsgálatot meg is csinálták most, ha megkapom az utalványt, akkor meg választok majd keretet. Sajnos állandóra kellene használnom, de nem bírom megszokni.

Egy kicsit ünnep

Tegnap a szüleimnél voltunk látógatóban. Ünnepeltünk egy kicsit... Nekem volt a születésnapom tíz napja, Apjuknak volt a névnapja tegnap, anyukámnak és húgomnak szintén születésnapja lesz a héten. Beszélgettünk, sokféle finomságot ettünk, a gyerekek játszottak, élvezték a "tömeget", jól éreztük magunkat. Egy kicsit tényleg ünnepre sikerült a vasárnap.

Megkaptam a Lőrincz L. László életmű sorozat újabb két kötetét (Sindzse szeme, Gyilkos járt a kastélyomban), kaptam egy kis elegáns táskát (Eddig csak egy sportos nagyobbacska volt, mondván a gyerekek holmijának is bele kell férnie. De most, hogy már dolgozni járok, oda nem kellenek, csak a saját dolgaim.), egy mellényt, mennyei finom csokikat (hmmmm... Lindt).

Ma elhoztam a keretezőtől a húgom ajándékát is. Ő is nagy keresztszemes imádó, öt duci macskája készült el a közelmúltban, azt kérte, hogy ajándékként kereteztessem be neki. Nekem tetszenek, remélem ő is elégedett lesz velük.