Nosztalgiáztam, avagy újra itt

Az elmúlt két hetem a nosztalgiáról szólt.

Érettségi találkozón voltam, 30 éve végeztünk a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban. Délután az iskolában találkoztunk a végzett 43 emberből 30 egynéhányan, majd egy helyi étteremben vacsoráztunk. Míg az első találkozókon sokan elégedetlenek voltak a munkalehetőségekkel, a karrier lehetőségekkel, a fizetéssel, az elismerésekkel, most már azt állapítottam meg, hogy mindenki megtalálta a helyét, megállapodott mind a magánélet, mind a munka tekintetében. Mindemellett sokan fogtak hobbiból a munkájuktól távol álló új dolgokba.

Egyetemi találkozón is voltam, amin szintén sokan részt tudtunk venni. A 27 fős csoportból 17 csoporttárs el tudott jönni. Velük hosszú idő után találkoztam, hiszen nem tartottunk minden öt évben találkozót. Jó volt újra látni a régi barátokat.

Ennek apropóján eszembe jutott a blog is.

Az elmúlt hét évben sok minden történt, új dolgokba fogtam, új szerelmeim lettek, megnőttek a lányok. A munkahelyem a régi, bár jó párszor új tulajdonosa lett, és ezért átnevezték. A lányok születése után a derékfájásom miatt kettlebellezni kezdtem. Három hónap alatt annyira megerősödtek tőle a deréktáji izmaim, hogy elmúlt a fájdalom. De én maradtam. Még edzőtáborba is elmentem két nyáron is. Imádtam csinálni. Nemcsak a mozgás maga tett jót, hanem a négy gyerekes napi rutinból nyújtott kikapcsolódást heti két alkalommal. Ez volt az én időm.

A kettlebell edzésekre járó baráti társaságban 2015. augusztusban elhatároztuk, hogy részt veszünk szeptember első hétvégéjén a Szegedi Sárkányhajó Fesztiválon kipróbálva a sárkányhajózást. Az akkor még lelkes amatőrökből álló csapat negyedik helyezést ért el 200 méteres távon. Ezen a sikeren felbuzdulva határoztuk el, hogy a következő évben rendszeres edzések mellett néhány újabb helyi versenyen mérettetjük meg magunkat. A 8 km-es Boszorkány kört a legrövidebb idő alatt leevező csapatként teljesítettük. Ez további lendületet adott, és azóta a Szegedi Vízisport Egyesület színeiben heti rendszerességgel edző és szabadidős kategóriában versenyző sárkányhajó csapattá váltunk. A szerelem és az én idő tárgya a kettlebell helyett a sárkányhajózás lett, ami hat éve tart. A sárkányhajó csapat a nagy lányommal együtt második családunkká vált, jóban-rosszban összetartunk.

Az utolsó bejegyzést követően még elkészült néhány hímzés, de utána tű nem igazán volt a kezemben az utóbbi néhány évben, néhány apróságtól eltekintve nem hímeztem. Mik is készültek el?

Az alábbi apróságokkal okoztam örömet, amikor tűt vettem a kezembe:

A nosztalgiázás hatására Mirabilia Cinderellámat vettem elő a fiók mélyéről:

Mi is van velünk manapság?

Éljük a négy gyerekesek sokszor rohanó, sok szervezést igénylő mindennapjait. Az ikrek bölcsibe járnak, a "nagyok" iskolába. Én augusztusban mentem vissza dolgozni.

Viki tavaly júniusban judo versenyen vett részt. Ez volt az első ilyen jellegű megmérettetése ebben a sportban. Ott készült róla az alábbi kép.

 

Gabi elsős, róla az iskolában készültek a képek.

 

 

A kicsik nőnek, okosodnak. Nem győzöm kapkodni a fejem, hogy már miket tudnak, milyen gyorsan nyílik az értelmük. Egész más őket figyelni, mint annak idején a nagyokat ebben a korban. A bölcsis farsangon készült a két macikámról a kép.

Az elmúlt közel egy évben még hímeztem is, ha keveset is. Készítettem egy teás dobozt ajándékba, és haladtam az Elizabethemmel is.

 

 

Még élek...

... sőt alkotok is. Nem szabadkozom, úgy érzem nincs miért: elég ha annyit írok, nyári szünet, négy gyerek, háztartás, dolgozó férj. Panaszra okom nincs, hiszen boldog vagyok, hogy van családom, szerető férjem, akinek van munkája. Hogy magamra alig jut idő, elenyésző baj számomra. Amikor meg jut, akkor barátnőzök, alkotok. Hogy miket? Ha feltöltöttem a gépre a képeket, mutatom. Addig is mindenkinek szép napot!

Végre...

... újra itt. Történt ugyanis, hogy kedves férj uram, eladta a régi számítógépem monitorát, újat persze nem vett. Nagyon ritkán jutottam, csak géphez, mármint az övéhez, és éppen csak elolvastam a leveleimet. Bent a munkahelyemen meg nem igazán van időm, lehetőségem olvasgatni.

De megtörtént a csoda, adódott egy kedvező lehetőség, és kaptam egy lap-top-ot a héten, így végre én is újra net közelbe kerülhettem.

Persze az új gépet is én próbáltam ki utoljára, de ma végre birtokba vettem...

Az elmúlt két hónap alatt azonban nem tétlenkedtem, ami a hímzést és a varrást illeti. A házon is sokat csinosítgattunk.

Most már késő este van, de hamarosan beszámolok róla, miket is alkottam. Többek között megmutatom a PIF ajándékaimat, amelyet természetesen az előző bejegyzés óta megkaptak új gazdáik, és meg is mutattak blogjukon.
Most tényleg megyek aludni... Jó éjszakát mindenkinek!