Miután tegnap elszállt a netem, és több órányi fogalmazásom, most újra nekiveselkedem megírni a gyerek kórházban töltött két hét eseményeit, amiből az eltelt öt hét után lehet kicsit megszépült néhány dolog. Mindenesetre van egy-két dolog, amin nap, mint nap mérgelődtem vagy éppen ki is akadtam.
A lányok hétfőn délben születtek, én először a harmadik napon, azaz szerdán délután tudtam meglátogatni őket, mivel a császáros sebbel szinte mozogni is alig bírtam, nemhogy autókázni át a városon, illetve akkor kaptam kimenőt a Női Klinikáról. Hát az első út alatt azt hittem ottmaradok, Szeged kátyús utcáin haladva, úgy éreztem sosem érünk oda. Az első, és talán egyetlen pozitívum volt a két hét alatt, hogy akkor még beengedtek a kórház kert területére a koraszülött osztály épületének (amelyik a legbelső) kapujáig kocsival, így nem kellett a parkolótól a kapuig sétálnom (kb. 200m). A babákhoz csak zöld papírruhában és maszkban lehetett bemenni, és csak nekem és az apjuknak. Kézmosás és fertőtlenítés után simogathattuk meg őket az inkubátorban. Mint két kis béka feküdtek a picurkáim egy szál pelusban hason, hatalmas kanülökkel a karjukban-lábukban.
A nővérek mindjárt azzal fogadtak, hogy hozzak pelust, popsikrémet, popsitörlőt, fürdetőt, babakrémet, cumit, cumisüveget. Persze, és rajzoljak bent a klinikán? Kénytelen voltam anyosómékat szalasztani este hat órakor, hogy hozzanak. Bejárták az egész várost legkisebb méretű pelusért, mire kaptak egy csomaggal. Erre jöttek a nővérek, hogy de másnap ugye hozok még egyet mindenből, mert hogy két baba van, meg egyébként sem hoztak cumit, meg cumisüveget. Vittem... Kivéve cumit, szerencsére Bettikém nem is szokott rá. Adrinak is csak az elalváshoz kell, de öt-tíz perc után ki is köpi.
Csütörtökön délután kiengedtek a klinikáról, így "akármikor" mehettem hozzájuk. Az akármikor azt jelentette, hogy látogatási időben 12-től este 8-ig, de etetési időkben (fél3-3, fél6-6 között) nem lehetett bentmaradni, csak annak az anyukának, aki már maga etette a picurt/okat. Nálunk ez a következő hét hétfőjén vált lehetségessé, mert ugyan pénteken kikerültek az inkubátorból mindketten, de hétvégén nincs védőnő, aki eligazítsa az "új" anyukákat, hogy mi a rend, hogy is kell etetni.
Az etetés szó szerint tömést jelentett, mint később kiderült. Nincs ember a földön szerintem, aki mindennap, pontban három óránként pontosan ugyanakkora mennyiségeket képes és kíván megenni. Itt a kórházban ki van porciózva a babák adagja, ami percre pontosan három óránként beléjük van zuttyintva, ha kérik, ha nem. Fél óra az etetési idő. Ha egy gyerek van, ha kettő, ha három. (Egy ikres és egy hármas ikres anyukával, és babáikkal voltunk egy kórteremben.) Ja, és a pelenkázást és min. négyszeri kézmosás-fertőtlenítést el ne felejtsem, ami szintén ebbe a félórába kell, hogy beleférjen, és a mérésről, szoptatásról még akkor nem is beszéltem. Ha nem sikerült anyukának teljesíteni, mert lassan evett a gyerek, (mert talán kis súlyú és gyönge volt, hisz azért volt bent,) vagy már esetleg nem kérte a maradékot, akkor jött a védőnő, hogy majd Ő. Elkezdte lenyomni a gyerek torkán a cumisüveg cumiját, erre a gyerek kénytelen volt szívni, meg a nagy lyukon (amit a gyári mellé szúrtak) ömlött is a cucc, majd amikor az üveg kiürült, diadalittasan mutatta a védőnő, hogy látja anyuka megette. Persze azt ő nem látta, hogy egy idő után a lányaim rájöttek a turpisságra, és a nyakukba kerített textilpelus szívta fel a pluszt, mert Betti is és Adri is a védőnő által nem látott oldalon azon nyomban kiengedte a szája sarkán a pocakba nem férő mennyiséget.
"Szoptattunk" is persze. Alkalmanként öt, esetleg tíz percet. Szinte alig tettem őket mellre, már jött is a védőnő, hogy mérjünk. Mértünk. Csoda volt, ha 10-20 mili fogyasztást, és nem kevesebbet, mint evés előtt. A böfiztetés sokszor elmaradt, mert idő híján védőnői parancsra le kellett tenni a babákat hasra automata böfi módba. Ennek az eredméyne persze az lett, hogy nem csak a levegő jött ki, hanem a kaja egy része is visszacsurgott.
Na és akkor vissza térve a pelenkázásra: etetés előtt kellett pelenkázni. Ez rendben is lett volna, de akinek babája van tudja, hogy általában evés közben termelnek a pelusba a babák. Erre azt mondták a nővérek, hogy majd egy fél óra-óra múlva kicserélik a pelust, ne aggódjak miatta. Ez is rendben lett volna, ha megtették volna, de sokszor találtam nyakig kakisan még három óra múlva is őket. Mert azt ne mondja nekem senki, hogy újra olyan lett, annyira, mindig...
És hát a kézmosás-fertőtlenítés. Amikor bementünk a kórterembe megtettük, nem is akadtam volna fenn rajta, hogy kell, hiszen mielőtt kisbabához nyúlunk természetes, hogy kezet mosunk. DE, ha egyszer kezet mostunk és fertőtlenítettünk, akkor csak az egyik babához nyúlhattunk hozzá. Üvölthetett a másik akárhogy, nem simogathattuk meg a hátát, hogy megnyugodjon, nem vehettük fel letéve az egyiket, újra kezet kellett mosni és fertőtleníteni. Az, hogy egy ágyba tegyem le a két babát, hát az volt a főbűn. Az nem számított, hogy kilenc hónapig egy pocakban szorongtak...
Egy szó, mint száz, fél óránk volt kezet mosni-fertőtleníteni, pelenkázni, kezet mosni-fertőtleníteni, mérni, szoptatni, mérni, etetni, (böfiztetni), kezet mosni-fertőtleníteni, pelenkázni, kezet mosni-fertőtleníteni, mérni, szoptatni, mérni, etetni, (böfiztetni). Egy idő után rájöttek, hogy ez lehetetlen, ezért engedményt kaptunk mi ikresek, negyed órával hamarabb elkezdhettük a műsort, mint az egy gyerekesek.
Itthon egy baba szoptatása tart 35-40 percig. Esznek, amennyi jól esik a kiegészítő tápiból is, amit a napi hét etetésből egyébként is csak háromszor kapnak.
Egy dolgot kell elismerjek, nekem olyan szempontból jót tett ez a két hét, hogy össze tudtam szedni magam fizikailag annyira, hogy itthon bírtam/birom kiborulás, kimerülés nélkül a 24 órás
készenlétet a négy gyerek mellett. Ha meg mégis nehezebb napom van, a páromra számíthatok, kérés nélkül segít, átveszi a picik melletti teendőket. Ahogy látom, most ért meg igazán az apaságra. Élvezi a picik gondozását, amíg a nagyok voltak ilyen kicsik, ritkán szorgoskodott körülöttük. Mindig azt mondta, majd ha nagyobbak lesznek, és legalább lehet velük értelmesen beszélgetni. De be kell valljam amióta meg vannak az ikrek, azóta foglalkozik többet a nagyokkal is.
