A hétvégén párom meglepett egy mozizással. Szombaton délutánra megbeszélte a szüleivel, hogy elviszik a lányokat. Eddig nem gyanakodtam semmire, elő szokott fordulni, hogy kettesben lehessünk, leszervezzük a nagyszülőkkel a felügyeletet. Én éppen takarítottam, amikor egyszer csak közölte a párom, hogy öltözzek, elmegyünk. Nem értettem miért nem fejezhetem be, amit csinálok, hiába kérdeztem, hova megyünk, nem árulta el. Kiderült titokban mozijegyeket vett (Ilyet is ritkán csinál.) az Avatar-ra. Ő már látta, még decemberben a barátaival mentek el megnézni. Neki tetszett, mondogatta, hogy én meg menjek el Eszterrel, vagy húgommal, de én nem nagyon kapkodtam el a dolgot. Hát kézbe vette az irányítást.
Érdekelt is a film, hisz sokat beszéltek róla, sokat lehetett róla olvasni, ugyanakkor, ha nem látom, se dőlt volna össze a világ. Látványos és izgalmas volt, az tény és való, de olyan eszméletlenül nem vett le a lábamról. Először úgy éreztem hatással sem nagyon volt rám. Vannak filmek, amik témája sokáig foglalkoztat utána, érzések kavarognak bennem vele kapcsolatban. Ezt a filmet viszont megnéztem, kikapcsolódásnak nagyon jó volt, de semmi több. Azután este ugrottak be részletek a filmből, érzések a filmmel kapcsolatban. Késleltetett volt a hatása. És álmomban folytatódtak annak a különös világnak az eseményei, és én is ott voltam a Pandorai bázison.
